
Halász Angelika
Nyelvművelő verseny
„Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség.”
/Kölcsey Ferenc/
Iskolánkban a Bágyogszováti József Attila Általános Iskolával közös szervezésében nyelvművelő versenyt tartottunk 2019. február 11-én. A vidám, játékos vetélkedőre a Rábaköz hat iskolájából érkeztek diákok. A csornai Széchenyi-iskola, a bősárkányi, a rábatamási, a szili, a kónyi és a bágyogszováti iskola csapata vetélkedett egymással. Diákjaink harmadik helyezést értek el a bágyogszováti és a szili iskola csapata mögött. A feladatok között volt Activity közmondásokkal, és QR-kóddal megoldható feladat is. Tervezzük, hogy a jó hangulatú vetélkedőt a következő tanévben is megszervezzük.
Siker a „Szép Magyar Beszéd” versenyen
„A nyelv olyan, mint az ég a maga egymásba futó színeinek gyönyörű játékával.”
/Kazinczy Ferenc/
Ágoston Gréta, iskolánk 6.a osztályos tanulója a Kazinczyról elnevezett „Szép magyar beszéd” versenyen 3. helyezést ért el.
A Rábaközi Televízió felvételén a szabadon választott szöveg előadása látható: Móra Ferenc: Hogyan tanultam meg olvasni? /részlet/
Felkészítő pedagógus: Völcseyné Judi Annamária
Gratulálunk a szép eredményhez!
Diákolimpia: országos elődöntő
A Játékos Sportverseny országos elődöntőjében Székesfehérváron, iskolánk csapata a 6. helyen végzett. Gratulálunk a csapatnak! Köszönjük a felkészítő tanároknak!
Deák bál
Kedves Szülők!
Az iskolai szülői munkaközösség február 23-án 19 órától szeretettel vár mindenkit a már hagyományos farsangi, jótékonysági báljára.
A bálról bővebb információt itt olvashatnak:
Játékos sportvetélkedő
2019. január 10-én iskolánk szervezésében került megrendezésre a Játékos Sportverseny megyei döntője. A kónyi csapat kitartó küzdelemben a 2. helyezést szerezte meg, s ezzel bejutott az országos elődöntőbe. Gratulálunk a csapat tagjainak és a felkészítő tanároknak a szép eredményhez!
A Kisalföld újságban jelent meg
Tanulóink decemberben a Győri Nemzeti Színházban jártak, ahol a Ludas Matyi Jr. című előadást nézték meg. Ebből az alkalomból fénykép is készült, mely a Kisalföld december 21-i számában jelent meg.
Ugyanebben a lapszámban Mintát kaptak az elfogadáshoz a felsős tanulók címmel egy cikk is olvasható iskolánkról.
A fényképet és a cikket a következő linken tekinthetik meg:
Kisalföld 7próba: végső döntő
A Kisalföld 7próbájának végső döntőjén 6. a osztályos tanulóink az előkelő negyedik helyezést szerezték meg. Gratulálunk!
Téli szünet
A téli szünet 2018. december 22-től 2019. január 2-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2018. december 21. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2019. január 3. (csütörtök).
A Kisalföld újságban jelent meg
A „Pályaorientáció, kiemelten az MTMI készségek és kompetenciák fejlesztése a Soproni Tankerületi Központ Intézményeiben” című projekt keretében, november 22-én iskolánk 4. osztályos tanulói a soproni Ligneumba látogattak el. A Ligneum Látogatóközpont a Soproni Egyetem botanikus kertjében található, amely a környezet és a természet védelmére tanít. Zöld egyetemként működik, amely 2012. szeptemberében nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. A háromszintes, tudományos-turisztikai komplexum minden korosztály számára kínál felfedezni valót.
A kirándulásról készült fénykép a Kisalföld újságban is megjelent:
Kisalföld 7 próba: A 6. próba
A hatodik próba: Egy nap internet nélkül