Nemzeti Agrárgazdasági Kamara pályorientációs programja

2019 októberében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatósága pályaorientációs programsorozatot szervezett felső tagozatos tanulók számára azzal a céllal, hogy segítsék a tanulók szakmaválasztását, továbbtanulását. A gondosan előkészített rendezvény keretében gazda, mezőgazdasági gépész, virágkötő, pék-cukrász, dísznövénykertész, lovász szakmákról kaptak érdeklődő tanulóink értékes információkat. Csornán a Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskolában, és Győrben a Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban voltak. Az intézmények pedagógusai az elméleti és gyakorlati képzésről tájékoztatták őket, majd interaktív foglalkozás keretei között belekóstolhattak az adott szakma mindennapjaiba. Így jártak tanműhelyben, virágboltban, pékségben és lovardában. Mindegyik résztvevő örült a lehetőségnek, az élményt nyújtó, jó hangulatú szakmabemutatónak, amely hasznos ismeretekkel járul hozzá megalapozott pályaválasztásukhoz.

/Tóth Zsuzsanna/