Bemutatkozás
Tisztelt Látogató!
Üdvözlöm Önt a Kónyi Deák Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola honlapján!
Minden település életében meghatározó jelentősége van az iskolának. Az iskola tudást, műveltséget közvetítő szerepét, az oktató-nevelő munkáját az elmúlt korok gazdasági-, politikai-, társadalmi-, anyagi helyzete befolyásolta.
A kónyi iskola története több, mint kétszáz évvel ezelőttre nyúlik vissza: a Győri Püspökség Levéltárában 1808-ból származó dokumentum is fellelhető.
A templom mögötti 1859-ben épült "iskolaházba", majd az 1894-ben épült (ma alsó tagozatként működő) "régi iskolába”, az 1959-ben épült „felső tagozatba” kétszáz év alatt sok-sok kisdiák járt, akiknek a pályája innen indult, akikből munkáját szerető orvos, mérnök, tanár, kiváló szakember lett. A faluban ma is emlegetik a „legendás” pedagógusokat, akik nemcsak tananyagot tanítottak, hanem neveltek, emberségre tanítottak.
Az elődöknek a szűkebb környezethez, az iskolához való kötödése erősíti azt a gondolatot, hogy a település iskolájának mennyire fontos szerepe van gyerekkoron túl is.
Intézményünk Győr-Moson-Sopron megyében a Rábaköz települései közé tartozó Kóny község egyetlen nyolcosztályos oktatási intézménye. A Győrt Sopronnal összekötő 85-ös számú főközlekedési útvonal az északi oldalon határolja, a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút pedig átszeli a falut. Sopron 60 km, Győr pedig 25 km távolságra fekszik.
Az intézmény beiskolázási körzete Kóny és Markotabödöge települések közigazgatási területe.
Jelenleg 1-8 évfolyamon tanítunk. A székhely intézmény Kóny központjában két telephelyen, több épületben működik.
A Béke utca 1. szám alatti központi épületben – az „új iskolában” tanulnak a felső tagozatosok hét szaktanteremben, közte nyelvi labor és informatika terem.
A Rákóczi Ferenc utca 52. szám alatti épületben, a „régi iskolában” délelőtt az alsó tagozatosok tanulnak, délután a napközis foglalkozások és néptánc órák helyszínéül szolgál. Az emeletes épületben öt tanterem, fejlesztőszoba, a földszinten tornaszoba, tanári szoba, vizesblokk van.
Iskolánkhoz nagy udvar és egy külön épületben működő tornacsarnok tartozik.
Intézményi közösségünk vallja, hogy minden gyermek tehetséges valamiben. A tehetséggondozás feladatát kiemelten kezeljük. Hagyományos szaktárgyi szakköreink- természetbúvár, rajz, honismeret, furulya, nyelvművelő, angol- mellett a diáksportkör és az énekkar is sikeresen végzi munkáját. Népszerű a kézilabda és a labdarúgás is tanulóink körében.
Rendezvényeink közül kiemelkedő számú a mozgáshoz, sporthoz és a környezettudatos életmódhoz köthető témájú program.
Pedagógiai hitvallásunk, hogy valamennyi diák olyan tanulási környezetben nevelkedjen, amely felkészíti őt az önálló ismeretszerzésre, megerősíti a számára legeredményesebb elsajátítási út alkalmazásában, és képes felelőssé tenni saját tanulásáért.
Korunk kihívásaira az iskolának fel kell készülnie. A folyamatos és egyre gyorsuló változásokhoz való alkalmazkodást kell megtanulnia és megtanítania.
Lukácsné Rajczi Zsuzsanna
intézményvezető