Halász Angelika

Soproni kirándulás

2018. október 16-án iskolánk 4.osztályos tanulói egy vidám és tartalmas kiránduláson vettek részt Sopronban. A vízműben tett látogatás során hasznos információkat tudtak meg a víz felhasználásáról, tisztításáról. Ezután a városnéző kisvonaton utazva megismerkedtek Sopron nevezetességeivel.

    

Családi délelőtt

2018. október 13-án szombaton tanulóink vidám családi délelőttön vettek részt. Együtt kézműveskedtek a szülőkkel és a pedagógusokkal, kötélhúzásban mérték össze erejüket. A vidám és önfeledt játék után jólesett a szülők és nagyszülők által készített sok-sok finomság. A jól sikerült programok után a gyerekek élményekkel tele tértek haza.

    

 

 

 

 

 

Ünnepi megemlékezés

„Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.”                                                                                                       (Vécsey Károly)

2018. október 5-én a 7. osztályosok műsorával emlékeztünk a 13 aradi vértanúra, akik életüket áldozták a magyar szabadságért.

Európai diáksportnap

„A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.”

(Szent-Györgyi Albert)

2018. szeptember 28-án iskolánk is csatlakozott a diáksportot népszerűsítő nemzetközi mozgalomhoz. A jelképes 2018 méter lefutásában minden tanulónk lelkesen, erejének megfelelően vett részt. Ezután labdajátékokban és rollerezésben is kipróbálhatták ügyességüket. A közös mozgás sok örömteli, vidám pillanatot adott a gyerekeknek.

Papírgyűjtés

Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!

2018. szeptember 17-én papírgyűjtést tartunk a felső tagozat udvarán.
Alsósok: 11 órától 13 óráig
Felsősök: 13-órától 15 óráig
Az összegyűjtött papírokat már reggeltől lerakhatják a felső tagozat udvarán a kijelölt helyre.

Tanévnyitó ünnepély

Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!

2018. szeptember 3-án (hétfőn) 8.30-kor tartjuk tanévnyitó ünnepélyünket a Dísztéren. Tanulóink 8 órakor az osztálytermekben, a leendő elsősök az óvodában gyülekeznek.

Tanszerlista

Tisztelt Szülők!

Az alábbi linken megtekinthetik a következő tanév tanszerlistáját :

tanszerlista

Az iskola melletti boltban összekészítik a kért füzetcsomagokat valamennyi évfolyam számára.

Nyári szünet

Tisztelt Szülők!
Kedves Diákok!

A 2017/2018-as tanév utolsó tanítási napja 2018. június 15. (péntek).

A 2018/2019-es tanév 2018. szeptember 3-án (hétfőn) kezdődik.

A Deák Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola vezetősége az alábbi időpontokban nyári ügyeletet tart:

2018. Július 11.
2018. Július 25.
2018. Augusztus 8.
2018. Augusztus 22.

Az ügyeleti napokon ügyintézés 9.00 és 13..00 óra között.

Egyéb napokon Csonka Józsefné iskolatitkárt keressék.
Tel: 280-130
e-mail: deak.kony mail.com

 

 

 

Kellemes pihenést, tartalmas nyári programokat kívánunk a vakáció idejére!

 

 

 

 

Lezártuk a 2017/2018-as tanévet és elbúcsúztattuk 8. osztályos tanulóinkat

 

„Egy életcélt követni nemes gondolat,
S mi kell hozzá, csupán akarat.
Mely minden ifjú szívében él,
Küzdeni bátran egy új életért.”
(Tóth Árpád)

2018. június 22-én, pénteken díszbe öltöztetett tantermek és folyosók köszöntötték a ballagásra és tanévzáró ünnepélyre gyülekező diákokat, szülőket, vendégeket és pedagógusokat. 8. osztályos tanulóink számára utoljára szólalt meg a csengő. Iskolánk igazgatónője személyes hangvételű beszédben búcsúzott a végzős nyolcadikosoktól. Legeredményesebb tanulóink jutalomkönyveket és okleveleket vettek át. Az igazgatónő a 2017/2018-as tanévet lezárta, és elkezdődött a vakáció.

Mindenkinek tartalmas vakációt, jó pihenést kívánunk!