Napközis tábor

2024. június 24-től június 28-ig napközis tábort szerveztünk tanulóinknak, ahol sok érdekes programban vehettek részt. Kipróbálhatták a lovaskocsikázást, gyékényfonást, arcfestést, csillámtetoválást, elutaztak Győrbe és Abdára, levendulafonatot, papírsárkányt készítettek, festettek és sokat játszottak.

Ballagás

Június 21-én ünnepélyes keretek között elbúcsúztattuk 8. osztályos tanulóinkat.

Gólyagyűrűzés

Minden év júniusának közepén, az MME munkatársai  felkeresik a fehér gólyák fészkeit, hogy meggyűrűzzék a fiókákat. Ebben az évben a  kónyi kisgólyák gyűrűzését iskolánk tanulói is figyelemmel kísérhették.

Kalandos nap

Június 18-án tanulóink Kalandos napon vehettek részt, ahol ötletes és humoros játékokat próbálhattak ki, apró ajándékokat kaptak.

Lázár Ervin Program

Június 18-án 1. osztályos tanulóink a Babszem Jankó című bábelőadáson vettek részt Bősárkányban.

Lázár Ervin Program

Lázár Ervin Program keretében június 3-án 3. és 4. osztályos tanulóink a Herkules és a többiek című mesebalettet nézték meg a Soproni Petőfi Színházban.

Látogatás a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház laborjában

Május 14-én  a 8. osztályosok a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház SKILL Laborjában jártak. A tanulók egészségügyi szakemberek vezetésével ismerkedhettek meg a szakszerű újraélesztéssel, fekvőbeteg ápolással, baktérium tenyésztelepekkel, csecsemőgondozással és kipróbálhatták a laporoszkópos vakbélműtétet is

A muzsika szárnyán

Nagy sikerrel szerepeltek tanulóink A muzsika szárnyán című rendezvénysorozat idei előadásán, Rábapatonán. Színvonalas műsorral képviselték iskolánkat énekkarosaink és zeneiskolás tanulóink.

Bábszínház

Május 8-án  a győri Vaskakas Bábszínházba látogattunk, ahol a Rózsa és Ibolya című magyar népmese modern feldolgozását nézhették meg alsó tagozatos tanulóink.