Ökoiskola
A Víz Világnapja
A Víz Világnapja minden év március 22-én megtartott esemény. Célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető tiszta víz fontosságára, és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére.
Iskolánk tanulói ebből az alkalomból a Kónyi Vízműtelepre látogattak el, ahol hasznos tanácsokat kaptak a takarékos vízfelhasználásról.
Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság által meghirdetett Légy a változás és tedd jobbá a világot! elnevezésű rajzpályázaton Csonka Léna 3. osztályos tanuló 1.helyezést ért el. Gratulálunk!
Állatvédelmi témahét
Az Állatvédelmi Témahét egyedülálló köznevelési kezdeményezés. Olyan országos, egy hetet felölelő program, melynek köszönhetően nagy hangsúlyt fektetnek az állatokkal való helyes bánásmódra és a fenntartható állatvédelemre. Célja a gyermekek szemléletformálása, ezzel kialakítva a belső motivációt a cselekvő állatvédelemre.
Idén iskolánk is bekapcsolódott az Állatvédelmi Témahét programjaiba:
„A december 5-től 9-ig tartó hétre meghirdette az Igazságügyi Minisztérium az iskolákban, óvodákban az Állatvédelmi témahetet, amelyre a Kónyi Deák Ferenc Általános Iskola beregisztrált. A héten a tanulóink a felelős állattartásról, és az állatokkal való helyes bánásmódról, az állattartás örömei és nehézségeiről tanulhattak. Lehetőségünk volt elismert szakemberek által tartott online tanórákra betekintést nyerni. Előadásokat hallgathattak meg diákjaink: Varga Ferenc, a Tündértó Vadásztársaság természetvédelmi felelőse a vadakról, vadászatról; Kozmáné dr. Papp Zsuzsanna a galambokról, galambászatról; Varga Ferenc Tőzegtavak Horgászegyesületének elnöke pedig a horgászatról, halakról tartott a tanulóinknak érdekes előadásokat. Dr. Kerékgyártó Bence állatorvosi rendelőjébe ellátogattak a gyerekek, megtekinthették a rendelő vizsgálóját, műtőjét. Mikroszkóppal vizsgálatokat folytathattak. Banánhéját vághatták fel szikével, majd a vágást összevarrhatták. Kipróbálhatták a steril kesztyűk helyes felvételét. Az alsó tagozatos tanulóink pedig a győri állatkert által meghirdetett online kvízversenyen vettek részt.” /Énzsöly Bernadett/
Autómentes nap
Szeptember 22-én iskolánk is csatlakozik az Európai mobilitási hét keretében megrendezett Autómentes naphoz. Arra biztatjuk tanulóinkat, hogy ezen a napon ne gépkocsival, hanem kerékpárral vagy gyalog érkezzenek az iskolába.
Papírgyűjtés
2022. szeptember 12-én (hétfőn) papírgyűjtést szervezünk a Sportcsarnok parkolójában.
alsó tagozatosok: 11 órától 13 óráig
felső tagozatosok: 13 órától 15 óráig
A szülők délelőtt 8 órától helyezhetik el az összegyűjtött papírhulladékot a Sportcsarnok előtt kihelyezett táblák mellett. (Kérjük, hogy a nagyobb mennyiségű papírt lehetőség szerint a gyűjtés megkezdése (11 óra) után hozzák a könnyebb elhelyezés érdekében!)
Együttműködésüket köszönjük!
A víz világnapja
A dublini környezetvédelmi világkonferencia javaslatára, 1992-ben az ENSZ 47. ülésszaka március 22-ét a víz világnapjává nyilvánította. Idén a felszín alatti vízek fontosságára hívják fel a figyelmet – a világnap mottója ezért 2022-ben “Láthatóvá tenni a láthatatlant”.
Ebből az alkalomból márciusban tanulóink változatos feladatokon keresztül ismerkedtek meg a víz fontosságával.
Májusban a Pannon- Víz Zrt. munkatársai szemléletformáló előadást tartottak. Az előadás során a gyermekek számos új ismerettel gazdagodtak a környezet- és vízbázisvédelem témakörében, ahol jobban megismerték, hogy miért kell kiemelt figyelmet fordítanunk vízkészleteink megóvására. Hasznos tippeket kaptak arra, hogy hogyan takarékoskodjanak egyik legfontosabb természeti kincsünkkel a vízzel.
Ébredő természet fotópályázat
Ismét elnyertük az Ökoiskola címet
„Az igazi természetvédő az, aki tudja, hogy a világot nem a szüleinktől örököltük, hanem gyermekeinktől kölcsönözzük.”
/John James Audubon/
Sikeres pályázattal újabb 3 évre elnyertük az Ökoiskola címet. Iskolánk pedagógusa, Máté-Czigle Orsolya október 18-án a budapesti Balassi Intézetben vette át a címmel járó oklevelet Dr.Maruzsa Zoltántól,a Köznevelésért felelős államtitkártól.
Ébredő természet fotópályázat
Ebben a tanévben is sok szép képpel jelentkeztek tanulóink az Ébredő természet fotópályázatra. Díjazásban részesült Szabó Anna(7.o), Kovács Réka(6.b),Bencze György (6.b),Sárközi Rómeó (8.b).A kiemelt első díjat és a vándorserleget Esztergályos Léna(8.a) nyerte el. Gratulálunk mindenkinek!
Herman Ottó Verseny
Május 12-én (vasárnap) iskolánk 13 tanulója a Herman Ottó környezetverseny országos döntőjén vett részt. Meleg Ádám negyedik, Nagy Kristóf és Tankó Ádám kilencedik helyezést ért el. Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítő pedagógusnak!
Felkészítő pedagógus: Máté-Czigle Orsolya
Papírgyűjtés
Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!
2018. szeptember 17-én papírgyűjtést tartunk a felső tagozat udvarán.
Alsósok: 11 órától 13 óráig
Felsősök: 13-órától 15 óráig
Az összegyűjtött papírokat már reggeltől lerakhatják a felső tagozat udvarán a kijelölt helyre.