Halász Angelika

Nyári szünet

Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!

A nyári szünet 2024. június 22-től szeptember 1-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap június 21. (péntek).  A 2024/2025-ös tanév szeptember 2-án (hétfőn) indul.

Kellemes pihenést, tartalmas nyári programokat kívánunk a vakáció idejére!

Napközis tábor

2024. június 24-től június 28-ig napközis tábort szerveztünk tanulóinknak, ahol sok érdekes programban vehettek részt. Kipróbálhatták a lovaskocsikázást, gyékényfonást, arcfestést, csillámtetoválást, elutaztak Győrbe és Abdára, levendulafonatot, papírsárkányt készítettek, festettek és sokat játszottak.

  

Tanévzáró ünnepély

2024. június 28-án a Dísztéren tartottuk tanévzáró ünnepélyünket. Az első osztályosok szavalata után az énekkarosok műsorát hallgathattuk meg, majd a az év végi jutalmak kiosztása következett. Végül Lukácsné Rajczi Zsuzsanna igazgató asszony lezárta a tanévet.

 

   

Ballagás

„Nekünk nem elèg a kèksèg,
Nekünk az egèsz èg kell.”
/Goethe/
Június 21-én ünnepélyes keretek között elbúcsúztattuk 8. osztályos tanulóinkat.
Sok sikert kívánunk végzős diákjainknak!
Lehet, hogy egy illusztráció erről: 10 ember és szöveg
   

Gólyagyűrűzés

Minden év júniusának közepén, az MME munkatársai  felkeresik a fehér gólyák fészkeit, hogy meggyűrűzzék a fiókákat. Ebben az évben a  kónyi kisgólyák gyűrűzését iskolánk tanulói is figyelemmel kísérhették.

A fehér gólyák látványgyűrűzéséről itt olvashatnak:

Fehér gólyák látványgyűrűzése

 

 

 

 

Kalandos nap

Június 18-án tanulóink Kalandos napon vehettek részt, ahol ötletes és humoros játékokat próbálhattak ki, apró ajándékokat kaptak. Köszönjük a szülőknek a program megszervezését és lebonyolítását!

DALDERBY

A Budapesti Musical Iskola által szervezett Dal Derby (link) elnevezésű országos énekversenyen iskolánk tanulói (Tóth Jázmin, Nagy Bianka, Csáki Károly Áron, Berki Bertalan, Lampert Linda, Szalai Réka, Horváth Zoé, Lukács Anna, Németh Luca, Hegedüs Csenge) 2. helyezést értek el.

Lázár Ervin Program

A Lázár Ervin Program keretében június 3-án 3. és 4. osztályos tanulóink a Herkules és a többiek című mesebalettet nézték meg a Soproni Petőfi Színházban.

Június 18-án 1. osztályos tanulóink a Babszem Jankó című bábelőadáson vettek részt Bősárkányban.

 

 

 

Májusi versenyeredményeink

A Gondolkodó Tanműhely által 4.osztályosok részére szervezett környezetismeret versenyen iskolánk Zöld Négyes elnevezésű csapata (Csonka Léna, Kovacsics Jázmin, Németh-Vitéz Elizabet, Tóth Hanga) 2. helyezést ért el.

A nagy hagyományokkal rendelkező Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny megyei fordulóján Tóth Zselyke 6. osztályos tanulónk 1. helyezést ért el, s így továbbjutott az országos fordulóba.

 

A Gerencsér Éva magyar nyelvi verseny vármegyei fordulóján Hadvári Hanna 3. helyezést, Czigle Hunor 5. helyezést ért el.

Látogatás a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház laborjában

Május 14-én  a 8. osztályosok a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház SKILL Laborjában jártak. A tanulók egészségügyi szakemberek vezetésével ismerkedhettek meg a szakszerű újraélesztéssel, fekvőbeteg ápolással, baktérium tenyésztelepekkel, csecsemőgondozással és kipróbálhatták a laporoszkópos vakbélműtétet is. Köszönjük szépen a SKILL Labor munkatársainak az ajándék fülhallgatókat és az élményekkel teli napot!

Szimulációs laboratórium a győri kórházban  – link