Halász Angelika

Adománygyűjtés

„Szólj, gondolj, tégy jót s minden szó, gondolat és tett
Tiszta tükörként fog visszamosolyogni rád.”

/Vörösmarty Mihály/

A Kónyi Deák Ferenc Általános Iskola és az Iskolai Szülői Munkaközösség jótékonysági gyűjtést szervez, hogy a hátrányos helyzetű gyermekeknek is boldog karácsonya legyen!

Az adománygyűjtésről bővebben itt olvashat.

Érzékenyítő program: Kerekebb világ?

Kapcsolatépítés segítségre szoruló fiatalokkal, idősekkel
A Soproni Tankerületi Központ támogatásával megvalósuló intézményi program

Kerekebb világ?
Harmadik délután a kerekesszékesek életébe nyertünk bepillantást. Már érkezésükkor tapasztalhattuk, hogy az akadálymentesítés mennyire fontos számukra. Autóból való kiszállás és átülés a kerekesszékbe több időt vett igénybe, mint gondoltuk. Ketten születésük óta mozgáskorlátozottak, egy vendégünk pedig munkahelyi baleset következtében vált azzá. Számukra a közlekedés az egyik legnagyobb kihívás. Pontosan meg kell tervezniük, adott helyre hogyan jutnak el. Ilyenkor átgondolják az útviszonyokat, járdaszegélyeket, akadálymentesített- e az épület. Beszéltek arról, hogy iskolai éveik alatt a tananyag mellett sok-sok gyakorlás és erőfeszítés után tanultak meg önállóan boldogulni. Otthonukat úgy kellett kialakítani, hogy minden szükséges eszközt elérjenek a kerekesszékből. Erre figyelnek a munkahelyükön is. A résztvevő diákokat bevonva, közösen gyűjtötték össze azokat a sportágakat, amelyeket a mozgásban akadályozottak űzhetnek. Az elhangzottakat egy kisfilmmel is illusztrálták. Arra is láttunk mintát, hogyan tudunk segíteni egy mozgássérültnek. Ezután a diákok is speciális székbe ülhettek, hogy átéljék, milyen kerekesszékkel közlekedni. Először a küszöbön átjutást próbálgatták – már ott is segítségre szorultak-, majd akadálypályán kellett végigmenniük. Többségükben sikerrel vették az akadályokat, bár elmondták, nem is olyan könnyű az irányt tartani, és milyen nehéz lehet annak, akinek reggeltől-estig kerekesszékben kell ülni.

/Tóth Zsuzsanna/

Kerekebb világ?

 

Érzékenyítő program: láthatatlan világ, hangok nélkül

Kapcsolatépítés segítségre szoruló fiatalokkal, idősekkel
A Soproni Tankerületi Központ támogatásával megvalósuló intézményi program

Környezetünkben sokszor találkozunk olyan fiatalokkal és idősekkel, akik látás- hallás vagy mozgássérültek. A hozzájuk történő viszonyulás tekintetében sok esetben tanácstalanul állunk: hogyan tudunk segítségükre lenni, mi az, amivel könnyíthetjük az egymás mellett élést, az együttműködést. Van olyan tanulónk, aki családi körben lát mintát a segítségnyújtásra, és van olyan is, aki az iskolai program keretében kap ízelítőt arról, hogy kell a támogatásra szorulókkal bánni.
A foglalkozásokat úgy szerveztük, hogy meghívott vendégeket kértünk fel: beszéljenek életükről, iskoláikról, munkájukról. Meséljenek arról, hogyan tanultak meg a „világban” boldogulni, és mi az, ami mindennapjaikban segítséget jelent számukra. A résztvevő – felső tagozatos – tanulók gyakorlatias kérdésekkel tették még érdekesebbé a beszámolókat. Ezután játékos feladatok következtek, ahol a tanulók is megtapasztalhatták, milyen nehézségekkel kell nap, nap után megbirkóznia a segítségre szorulónak.
Célunk, hogy tanulóink bátrabban közeledjenek a látás – hallás- és mozgássérült emberek felé. Jó hangulatú, sok új ismeretet adó együttlét keretében útravalóként élményeket és mintát kapjanak a másság elfogadásában, a segítségnyújtás módjaiban.

Láthatatlan világ?
Két gyengén látó és egy vak vendégünk volt. Előadásukból megtudtuk, speciális iskolában végtelen türelem és sok gyakorlás után tanultak meg önállóan közlekedni, fehér botot használni, elfogadni a vakvezető kutya irányítását, olvasni a braille-írást, elsajátítani azokat a módszereket, eljárásokat, amelyekkel minél nagyobb önállóságot érhetnek el. Hallottunk arról, mennyire fontos a tárgyak rögzült helye, amely számunkra a térbeli eligazodás alapja. Minden változás új tanulnivalót jelent, amit több-kevesebb munkával és gyakorlással tudnak megoldani. Megtapasztaltuk, nem látóként mennyire nehéz zoknikat párosítani, alkalomhoz illő ruhát kiválasztani, a boltban fizetni. A program sporttal folytatódott, ahol új játékot ismertünk meg: a csörgőfocit. Eleinte a csapattagok kommunikációja is nehézséget jelentett, majd a kezdeti bizonytalanságot az együttműködés váltotta fel, és a kapcsolattartást különböző hanghatásokkal próbálták megoldani. Bár gól nem születetett, a csapatok mégis emlékezetes küzdelmet vívtak.

Hangok nélkül?
Ezen a programon 3 siket felnőtt mesélt önmagáról, sorstársairól. Most is bebizonyosodott, hogy mennyi küzdelem és tanulás árán váltak olyan felnőtté, akik ép érzékszervű társaik között önálló életet élnek. Megtanultuk, hogy az ő kommunikációjukban a szájról olvasás és a jelelés a legnagyobb segítség. Egy film megtekintésénél pedig a feliratozás. A jelelés elsajátítása hosszabb folyamat, amely sok gyakorlást igényel. Meséltek arról, hogy a pályaválasztásnál ők főként kézügyességet igénylő szakmákat választhatnak. Ha beszélgetünk velük, szemben állva, jól artikulálva mondjuk szavainkat, hogy megértsék. Számunkra a képi világ különösen fontos információforrás. Játékos feladatként Most mutasd meg! következett, ahol tárgyakat kellett megfejteni. Ezután viaszkép festésére és néhány piktogram közös készítésére került sor. Mire végeztünk, a sportcsarnokban minden előállt a buborékfocira.

/Tóth Zsuzsanna/

Láthatatlan világ

Hangok nélkül