
Halász Angelika
Látni és látszani-vetélkedő
A Csornai Rendőrkapitányság Látni és látszani címmel szervezett vetélkedőt a Rábaköz általános iskolásainak. A cél, hogy minél szélesebb körben felhívják a figyelmet a közlekedésben a jól láthatóság fontosságára. A kihívásra jelentkező, vállalkozó szellemű diákoknak a jól láthatóságról, a biztonságos közlekedésről és a szabálykövető magatartásról készített feladatlapot kellett megoldaniuk.
Az ünnepélyes eredményhirdetésre november 25-én a Csornai Rendőrkapitányság nagytermében került sor, ahol az 1., a 2. és a 3. helyezettek oklevélben és baleset-megelőzési ajándékban részesültek.
A versenyen diákjaink is szép eredményeket értek el.

Válts egy csokit mosolyra
„Azért van az ünnep, mert nem lehet csoda nélkül élni”.
Kedves Szülők!
Az állami gondozásban élő gyermekek támogatására iskolánk is csatlakozik a „Válts egy csokit mosolyra” elnevezésű felhíváshoz.
A részletekről a plakáton olvashatnak:
Lázár Ervin Program
November 18-án a Lázár Ervin Program keretében Petőfi Sándor: Az apostol című művének előadását nézték meg az 5. osztályosok. A darab előadásában a diákok is részt vettek.
Pályaorientációs nap
Érdekes előadásokon, változatos programokon vehettek részt iskolánk tanulói november 13-án, a pályaorientációs nap alkalmából.
Az alsó tagozatosok először a műkörmös szakmával ismerkedtek meg, majd Csete Szimonettának köszönhetően betekinthettek a rendőrség munkájába. Ezután a Bojnár Fémipari Kft-be, és a Málnahab Torta és Desszertműhelybe látogattak el.
Az 5. osztályok Petőházára utaztak, ahol a weblapkészítést, programozást ismerték meg a fws studio munkatársainak segítségével. A Feki Építőanyag – kereskedés és Csempeszalonban pedig az építőanyagokról szerzett tudásukat mérték össze, játékos vetélkedőben.
Élményóra
November 12-én a Szabó Szabolcs Alapítvány szervezésében Kalydi György tanár úr tartott egy kísérleteket bemutató élményórát felső tagozatos diákjainknak.
Márton – nap
November 11-én a 3. osztályosok vidám műsorával ünnepeltük a Márton-napot.
Köszönjük nekik a felkészülést, osztályfőnöküknek, Turiné Czirfusz Andreának pedig a felkészítést!
Az ünnepet lámpás felvonulás zárta.


Rajzpályázat eredményhirdetés











Élelmiszerhősök verseny
6. és 8.osztályos diákjaink a Lidl Magyarország által meghirdetett Élelmiszerhősök versenyen vettek részt.
Országszerte több mint 1000 diák töltötte ki, és küldte be a feladatlapot. A verseny kérdései az élelmiszer-pazarlás visszaszorítására irányultak.
A versenyen legtöbb pontot összegyűjtő osztály, iskolánk 6.osztályos tanuló lettek, így kiérdemelték a Legkörnyezettudatosabb osztály címet. A nyereményük a Felelős Gasztrohős Alapítvány által játékos formában megtartandó ökotudatos tanóra lesz.
A versenyen legjobban teljesítő diákok között szerepel két tanulónk: Kiss Dominik és Kovacsics Áron. Ők rollert, távirányítós LED órát és powerbankot nyertek.
Lázár Ervin Program
November 6-án délután a Lázár Ervin Program keretében a Pulcinella kertészkedik című bábelőadást nézték meg az első, második és harmadik osztályos tanulók.
Filharmónia koncert
November 6-án délelőtt Filharmónia koncerten vettek részt a negyedik, ötödik és hatodik osztályos tanulók.